Baleset és esővíz bénítja a budapesti villamosokat
Fél órával azután, hogy egy korábbi karambol után helyreállt a villamosközlekedés a Nagykörúton, újabb baleset történt a Jászai Mari térnél.
Fél órával azután, hogy egy korábbi karambol után helyreállt a villamosközlekedés a Nagykörúton, újabb baleset történt a Jászai Mari térnél.
A magyarországi fordulót egy Jászai Mari téren álló fa nyerte, ő indulhat a nemzetközi mezőnyben.
Senki sem sérült meg a Jászai Mari téri esetnél, pedig a negyedik emelet magasságából lezuhanó vakolatdarab nagyot szólhatott.
Pénteken kora este nem járt a 4-es, 6-os villamos, mert a Jászai Mari téren baleset történt. A BKV szerint két ember dulakodott a megállóban, az Index úgy értesült, hogy valakit a villamos alá löktek.
Olaj folyt a Szent István körútra, egy útszakaszt lezártak – közölte a katasztrófavédelem.
Összeesett és meghalt egy hajléktalan férfi hétfő a fővárosi Jászai Mari téren. Egyik társa szerint több mint fél órát kellett várni a mentőkre.
Nem elmebeteg, így büntethető a Jászai Mari téri "gyerekrabló" asszony, szellemi, mentális állapota miatt azonban úgynevezett gyógyító-nevelő csoportba kerülhet a fegyházban. A három éve folyamatosan szigorodó büntetőpolitika eredménye, hogy egy ilyen állapotban lévő ember a legszigorúbb büntetési fokozatban ülhet le akár éveket - a legkeményebb bűnözők között.
Letöltendő börtönre ítélték gyorsított eljárásban azt a nőt, aki október közepén okozott riadalmat a Jászai Mari téren a 4-6-os villamos megállójában, ahol elmondása szerint meg akarta etetni az egyik, anyjával várakozó kisgyereket. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyészség súlyosításért fellebbezett.
Magyar fák már többször nyertek a versenyen, most a Jászai Mari tér harmincas évekbeli platánja mutathatja meg, hány rajongója van.
Csütörtökig a Jászai Mari térnél a rakparti csomópontban lezárták a Margit hídtól délre eső felhajtósávot – közölte a BKK.
A Jászai Mari tér és a Széll Kálmán tér között nem járnak a 4-es, 6-os villamosok, helyettük pótlóbuszokat indítottak.
Egy idős nő okozott riadalmat szerda reggel az egyik budapesti villamosmegállóban, ahol elmondása szerint meg akarta etetni az egyik gyereket. Az asszonyt bevitték a rendőrök – értesült a hvg.hu. Rendőrségi információnk szerint személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt folyik eljárás az asszonnyal szemben, és vizsgálják majd, hogy zavart elmeállapotú-e.
Holnaptól már csak a felszínen, az új zebrán lehet majd átkelni a Szent István körúton a Jászai Mari térnél, az aluljárót ugyanis megszüntették és befalazták.
Méhek lepték el a Jászai Mari tér villamosmegállóját, és ugyan elszállították őket, néhány példány még repkedhet a helyszínen.
Műszaki okok miatt, kedd este, a Jászai Mari tér és a Blaha Lujza tér között nem közlekednek a 4-es és 6-os villamosok - értesült a HavariaPress.
Szobrot állítanak a 150 éve született Tisza István néhai miniszterelnök tiszteletére októberben Budapesten a Magyar Hírlap információi szerint.
Az alapkő-letétel előtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Rétvári Bence mondott beszédet.
Pótlóbuszok szállítják az utasokat 4-es-6-os villamos helyett.